A Bükki gejzírek nyomában
Az idei év tavaszán kicsit talán több eső esett mint általában, de lényegében nem volt semmi rendkívüli. Tavaszi szél vizet áraszt, áradnak hát a folyók és patakok, így volt ez máskor is, más években is. De érdekes módon a különböző médiák éppen most, 2016 tavaszán nagyon felkapták a "Bükki gejzírek"-ként is emlegetett időszakos forrásokat. Megpróbálom hát megmutatni, hogy miben is rejlik ezeknek a vizeknek a rendkívülisége!
Érdekes, mert amikor tényleg igazán nagy vizek voltak, nem parádéztak ennyire körülötte a kirándulók és a fotósok sem. Persze ez csak az én szubjektív meglátásom. Viszont ezt a gondolatot továbbfűzve elhatároztam -mivel birtokában vagyok a megfelelő anyagoknak- készítek egy részletes összeállítást ezekről a kétségtelenül érdekes, hazánkban egyedülálló látványt és élményt nyújtó forrásokról. Viszont nem a mostani állapotot fogom megmutatni - jó, lesz majd az is....- hanem inkább kicsit visszamegyek az időben. 2010, 2013, mert akkor nagyobb vízhozammal működtek ezek a források, mint most.
A fotókról. 2010-ben nem fényképezőgéppel fotóztunk a forrásoknál, hanem csak egy mobiltelefonnal, ezért a képek minőségénél ezt kérem figyelembe venni! 2013-ból pedig inkább videókat mutatok... És nem csak a vizekről, mert a végén fogunk egy kicsit vonatozni is ám!
A Bükk mészkőfennsíkjának déli pereme alatt, 450-500 méteres tengerszint feletti magasságban négy időszakos karsztforrás is ered (az Imó-kői, Fekete-leni, Vöröskői-alsó és felső forrás), melyek a Bükki Nemzeti Park területének legérdekesebb jelenségei közé tartoznak, és mint ilyenek, kiemelkedő jelentőségű természetvédelmi értékek is, ezek talán legismertebb tagja a Vöröskői-alsó- forrás.
![]() |
Vöröskő-alsó-forrás, 2016 február vége.... Nagy a nyomás, a terhelés a természeten, hiszen tömegek érkeztek a forráshoz. Fotó: Nagy Zoltán - TúráZoo |
![]() |
Vöröskő-alsó-forrás, amikor csend van....2016.02.27. Gutter Krisztián barátom fotója |
Csak érdekességképp az időszakos karsztforrások néhány vízhozam-maximuma:
Imó-kői-forrás 1970. április 12. 13.200 l/perc
Vöröskői-alsó-forrás 1970. március 31. 9.000 l/perc
Vöröskői-felső-forrás 1970. április 12. 6.600 l/perc
Fekete-leni-forrás 1967. április 15. 2.700 l/perc
Megközelítésük:
A Vöröskő-forráshoz Felsőtárkány felől legkényelmesebben a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút igénybevételével juthatunk el /Közlekedik: 2016.03.12 - 2016.10.30. Szabad- és munkaszüneti napokon, 2016.06.29 - 2016.08.28. Szerdán, csütörtökön és pénteken is!/ a Stimecz ház végállomásig vonatozva, majd onnan a Vöröskő-völgyben a tanösvényt egy darabig és patakot végig követve, gyalog közelíthető meg a forrás, így innen 2.7 km és kb. 180 m szintkülönbség a völgyben felfelé. A tanösvény amikor felkanyarodik a jobb oldali hegyre,
Szólj hozzá
hasznos gondolatok túra fotók Bükk hegyvidéki hírek
A bejegyzés trackback címe:
https://jarofold.blog.hu/api/trackback/id/tr5713741354
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
András Lakatos 2016.03.09. 18:52:52
Tisztelt Szatmári Zsolt Úr
Örömmel értesítem, hogy az Eger - Felsőtárkány - Miskolc útvonalon közlekedő busz menetrendje tavaly változott pozitív irányba. A jelenlegi menetrendet az írásom végén olvashatja. Berki Zoltán térképészúrral közösen meg tudtuk hosszabbítani a délutáni busz útvonalát a vasútállomásra december elején. Természetesen a reggel Egerből induló buszt is meg szerettük volna hosszabbítani... Közben a MÁV a csatlakozó vonatot idén nem naponta, hanem csak munkanapokon indítja. Ezeket a problémákat próbáljuk jelenleg is megoldani.
Segítségét a népszerűsítésben megköszönve, tisztelettel
Lakatos András
http://www.emkk.hu/images/Mrend20151213/1383.pdf

Zsolt Szatmári 2016.03.10. 11:39:25
Kedves András!
Köszönjük az információkat, természetesen közzé is tettem azonnal!! Ezek jó hírek!
Köszönjük az információkat, természetesen közzé is tettem azonnal!! Ezek jó hírek!
András Lakatos 2016.04.07. 19:55:47
Tisztelt Szatmári Zsolt Úr
Örömmel értesítem, hogy 2016. április 4.-től létrejött az áhított kapcsolat az egri vasútállomáson:
http://www.emkk.hu/images/Mrend20151213/1383.pdf
Megjegyzem, hogy vágányzári menetrendek esetén változhat a vonat menetrendje!
Tisztelettel:

Zsolt Szatmári 2016.04.08. 12:50:38
Köszönöm szépen a hasznos infókat András!
András Lakatos 2016.05.26. 21:20:48
Tisztelt Szatmári Úr
Ezúton szeretném jelezni Önnek, hogy a cikk végén lévő hivatkozás már nem él.
Tisztelettel:
Lakatos András
Ezúton szeretném jelezni Önnek, hogy a cikk végén lévő hivatkozás már nem él.
Tisztelettel:
Lakatos András