2013. dec 17.

Az Éleskővár - A Bükk-hegység egy elfeledett legendája...

írta: Sz. Zsolt
Az Éleskővár - A Bükk-hegység egy elfeledett legendája...

Bükk-hegység, Éleskővár, 2013 november vége...
Első utunk 20 évvel ezelőtt vezetett erre a romjaiban is szép, remek panorámával megáldott történelmileg is fontos helyre, ami sajnos nem kapja meg a neki járó odafigyelést, tiszteletet.
Az Éleskővár északi oldala 1993 novemberének végén.
Az Éleskővár romja azért bír különösen nagy történeti értékkel, mert a tatárjárás előtti időkben épült kevés kővár egyike. A területet egykoron uraló Miskolcz nemzetségnek tulajdonítják a történészek a vár építését, bár történeti információk nem állnak rendelkezésre róla, mivel első írásos említése 1360-ból való I. Lajos király egy okleveléből, ám 1364-ben, következő említésekor már romvárként említik. Hadi jelentőséggel nem bírt, mint inkább közigazgatási jelentősége lehetett.
Jelzetlen erdészeti út vezet a várhegy aljáig
A környéken szép az erdő, bár folyamatos erdészeti munkák folynak erre, mégis nyugodt, romantikus fekvésű a várrom ma is. A kilátás pedig pazar, különösen akkor, ha nem olyan borús, komor időjárást fog ki a természetjáró mint mi. Ennek fényében nem igazán értem, hogy a környék legforgalmasabb turista központja /Szilvásvárad - Szalajka-völgy/  felől viszonylag jól megközelíthető, nem nagy alapterületű romot miért nem lehet legalább állagmegóvó munkálatokkal megmenteni az enyészettől?
Útban a várhoz, felfelé az "Éleskőn"...
Az Éleskővár déli oldala
Kilátás a várból a Kukucsó völgy felé
Éleskővár legendája: A várhoz tartozó egy régi mondát Balogh Béni idézett fel Éleskővár Kincse című 1971-es művében, amelyben mondákat, legendákat gyűjtött össze.
120'-os panoráma a vár tetejéről. Ha ezek a bércek mesélni tudnának...
Éleskővár legendája a tatárjárás idején datálódik, amikor is Bakó Gáspár, a vár ura tömlöcbe vetette Eszes Márton favágó Gabó nevű fiát, mert közte és lánya, Ildikó között szerelem szökkent. Éleskővárat Batu kán seregei kezdték ostromolni, Ildikó fogságba esett, de a börtönéből kiszabaduló Eszes Gabó példátlan bátorsággal, vitéznek öltözve felkereste a tatár sereget, és Ildikóért cserébe kincseket ajánlott. A tatárokat egy szűk völgybe vezette, ahol medvére hasonlító hangokat adott, amitől a tatárok megrettentek, és elvonultak. Így nem csak Ildikó, hanem Éleskővár is megmenekült a tatároktól. Eszes Gabó bátorsága nyomán várkapitány lett, és Ildikót is feleségül vehette.
Az erdő egykoron elzárt világában a hőssé nemesedett favágó szájhagyománya évszázadokon át fennmaradt.

A területre túraút nem vezet, mivel a vidék az erdőgazdaság által jelenleg is használt övezet, így a környék turisztikai szempontból nincsen kiépülve. Ami azért is érdekes, mert számos "hivatalos" kiadvány mint lehetséges túracélpontot említ a Szalajka völgy mellett.... A várrom megközelítése Szilvásváradról a Tófalu-völgyben vezető műútról letérve az erdészeti feltáró úton, vagy az egykori kisvasút nyomvonalán indulva a Szalajka-Halastó megállótól Bánkút felé a Kukucsó-völgy elejéig eljutva, és onnan az erdészeti feltáró úton lehetséges, akár kerékpárral is. Még egy apróság. A várrom előtt kb. 200 méterrel van kitűzve a "Fokozottan védett terület! Belépés csak engedéllyel!" feliratú tábla...

A szöveg egyes részletei az Élmények völgye weboldalról származnak.

Szólj hozzá

hasznos gondolatok túra fotók Bükk