2013. jan 13.

2013-as évnyitó Bükki túra

írta: Sz. Zsolt
2013-as évnyitó Bükki túra

Erről a túráról is kicsit megkésve írok, éppúgy mint a decemberiről...
Mostanában nincs olyan nagy kedvem hozzá, hiszen éppen azok, akikkel közvetlen kapcsolatban vagyok nem képesek semmilyen reakcióra a bloggal, túráimmal vagy a fotóimmal kapcsolatban.
Szóval kicsit olyan, mintha csak magamnak írnák... nem igazán él a blog...

Na, de jöjjön a túra!
Szóval jó munkásemberhez méltón végig dolgoztam az ünnepeket, ahogy már hosszú évek óta mindig, pl. a szilvesztert is munkában töltöttem, vonaton ünnepeltük az új évet... azt hiszem 4-5 vonat közlekedett összesen akkor az egész országban, hát az egyiken ott kellett legyek!

Viszont ahogy az már lenni szokott, már másodikán útra keltünk, ismét kihasználva azt a tényt, hogy közvetlenül ünnepek előtt és után üresek a szálláshelyek és nem utolsó sorban az erdők is, természetesen mennünk kellett...

Irány a Bükk hegység és Szilvásvárad!
Szállásunk a jól bevált Bóbita apartman volt, konkrét céljaink pedig a részünkről szokásosnak mondható Szalajka völgy, Bükk fennsík és ezek környezete.

2013.01.03.
Viszonylag korán, 7 óra előtt már úton vagyunk a hegy felé. Jót fagyott, -4'C alatti a hőmérséklet és van egy kis szél is. Szeretem az ilyen reggeleket... Kitisztul az ember feje és a lelke is, hiszen a hidegben végzett fizikai tevékenység egy idő után elűzi a felesleges gondolatokat és érzéseket... Legalábbis nálam így van.
Zúzmarás hajnal
Az Éleskő vár romja a Tótfalú völgy felett
A Leány völgy fagyzugossága
A Kukucsó hegy 941 méteren

Cserepes-kő - barlangszállás belseje
Cserepes-kő 823 méteren

A Cserepes-kő és a barlangszállás. Szép emlékek fűznek a helyhez, sok éjszakát töltöttünk itt.

Alkalmi kísérőnk egy kóbor kutya

A Szalajka forrás
Leszáll az erdőre a köd
 
Besegítettünk az erdészetnek is...

        
Szép túranapot zártunk, délig napos, szeles, hideg idővel, délutánra már kellemetlenebb nyirkos, ködös, és még mindig szeles volt.
Egyetlenegy turistával találkoztunk egész nap...








2013.01.04.
Mára egy eddig elhanyagolt látnivaló felkeresését tűztük ki célunknak, nevezetesen a Kalapat tetőn lévő kilátót /Millenniumi kilátó/ és az oda vezető tanösvényt. Hosszú - hosszú évek óta járunk el alatta, de még egyszer sem mentünk fel.... Itt az ideje!
A tanösvény egy részlete
Ha ezen az ösvényen bringázol: 150.000 ft. bírsággal járhat!!!


Néhány adat a kilátóról:
Millenniumi kilátó - Kalapat tető.
A kilátó magassága: 36 méter
Csavarok száma: 16.000 db
Felhasznált faanyag 138 köbméter, Szibériai vörösfenyő
A Kalapat tető magassága 612 méter.

Szilvásvárad látképe a kilátóból

Panoráma a kilátóból
  
Az egyik legszebb kilátást nyújtó hely a Kalapati pihenő előtt a Tótfalú völgy felett

A Bóbita apartman Szilvásváradon    




Kijelölt kerékpáros túraút















Ezen a napon kiváltképp jó idő volt, nagyon gyenge reggeli faggyal és +5'C körüli nappali hőmérséklettel, mindez ragyogó napsütés mellett, ahogy ez nálunk általában lenni szokott. Ja, és még valami. Lecseréltük régi mobiltelefonjainkat új, androidos készülékekre, semmi extra, olcsó alap készülékek. Nem is ez az érdekes. Viszont ami nekem érdekes és újdonság az az, hogy van bennük GPS vevő és tudtam rájuk szerezni ingyenes programot aminek a segítségével internet kapcsolat nélkül is tudunk navigálni, csak a műholdak segítségével, éppúgy mint egy rendes túra GPS-el! Persze azért nem annyira megbízható gondolom, de eddig minden körülmény között működött nálunk. Van rá rendes, friss, magyar túratérkép ami szintén bevált. Persze ez is ingyenes. Belekerült néhány napomba, mire összeszedtem a netről a programokat, térképeket, de megérte!! Tapasztalataimról majd később be is számolok egy külön cikkben, ha minden jól megy.
 


Szólj hozzá

gondolatok túra fotók Bükk