2014. ápr 27.

Jubileumi túra a Bükk hegységben

írta: Sz. Zsolt
Jubileumi túra a Bükk hegységben

Igen, jubileumi, mert az idén 25 éve annak, hogy elkezdtem túrázni, vagyis pontosabban ekkor kezdtem el járni rendszeresen a természetet, az erdőket, hegyeket.
Sőt, még egy érdekesség, hogy most került vissza hozzám egy vaku, amit 1989-ben vettem, már vagy tíz éve eladtam, és most visszakaptam. És tökéletesen működik!

Szóval már sok-sok éves hagyomány, hogy április végén nekiindulunk a hegynek... most is persze. Nem ígérkezett túl szép idő, és nem is volt, de sebaj, hisz ahogy mondják rossz idő nincs, csak rosszul öltözött turista! Egyébként van már jó néhány éve annak, hogy utoljára esőkabátba túráztunk, hát most egy napunk ilyen volt! Fotózás szempontjából sem volt a legjobb az idő, hiszen általában borús, párás, szürke volt az ég. 

A túra a szokásos hajnali keléssel indult, aztán jött az 5 órás vonatozás. Aztán egy óra buszozás és pikk-pakk már ott is voltunk a Bükk hegységben, egészen pontosan a Garadna völgyben. Ismét törzshelyünkre jöttünk a DTSK-turista pihenőjébe, ami ugyan hivatalosan még nincs nyitva ilyenkor, de nekünk kiadják a hosszú évek óta tartó jó ismeretségünk miatt.

2014.04.22. Megérkeztünk. 
Csiga a fán, mohák között...
Csigusz. Rengeteg volt az erdőben.
Virágos út a Sebes-víz patakhoz. Délután csak egy rövid körre vállalkoztunk a Garadnából. 
És most érünk a Sebes-víz patak felső részéhez. Szép, különösen, ha sok benne a víz. Hát most nincs...
Sebes-víz felső zúgó
Azért szép így is!
Vadregényes völgyben járunk, ahogy lefelé haladunk a Garadnába
Rengeteg a kidőlt fa, ami hosszú évek óta az úton hever és patak mederben...
Szalamandrák tömkelege volt a patakokban és sajnos az utakon is, eltaposva....
Szemtől szemben!
És mentettük is őket, mint pl. ezt a picurt, aki az út közepén flangált éppen...
2014.04.23.
Ma egy kis felfedező útra indulunk. Garadna völgy, Köpüs forrás, Sólyom-kő, innentől kezdve jönnek az újdonságok: Három-kúti barlang, Három-kúti Nagy-sziklakapu, Három-kúti 3.sz. sziklaüreg. Ezekhez természetesen nem vezet turistaút és igazság szerint oda se mehetnénk.... Fokozottan védett barlangokról van szó, tehát bárki is veszi a fáradságot és leereszkedik hozzájuk a már-már technikásan meredek úton, az tisztelje meg a természetet azzal, hogy csendbe marad, nem szemetel, nem rak tüzet, nem tördeli a fákat stb.
A Három-kúti nagy barlang. Jól működik a régi/új vakum, szépen bevillantja a kb. 10 méteres távot.
A barlang belsejében járunk
A Nagy Sziklakapu. Ekkor kezdett esni az eső.
A 3. számú sziklaüreg
A sziklaüreg nyugati bejárata
Épp csak felértünk a meredélyen, mire elkezdett szakadni az eső, sáros vagy havas, jeges körülmények között izgalmas lehet a barlangokhoz való lejutás! Innen nekilódultunk Miskolc irányába az erdőnek. Sárga sáv, Piros+ a Forrás-völgy és a Majális park felé. Arrafelé van valahol egy kis menedék kunyhó, azt is meg szeretnénk találni. Természetesen oda sem vezet jelzett út. Mindenesetre megtaláltuk elég könnyen. Példás rend van a kunyhónál, ami inkább három évszakosnak készült, télen nem próbálkoznék vele, ha nem muszáj.
Látszik, hogy a kunyhó látogatói szeretik a rendet, nincs szemét, vagy erdőbe nem illő cucc. 
Izgalmas környezetben fejezzük be az aznapi túrát
2014.04.23.
Ma egy fővel kiegészülve indulunk Bükkszentkeresztre és onnan át Répáshutára, ami teljesen új útvonal lesz számunkra. IV. Béla emlékmű, Lófő-tisztás, Dorongos, Sügér völgyben a Bükki kéken, Hór völgyből egy kicsi, épp csak a Tebe-rétig, hogy onnan felfelé induljunk a Balla-völgyben Répáshuta felé. De azelőtt még megnézzük a Balla-barlangot is.
A IV. Béla emlékmű Bükkszentkereszt határában
Reggeli az emlékműnél
A Mészárszéknek nevezett rét
Különleges hangulatú erdő a Lófő-tisztás felé
A Dorongos rét
Vadász kunyhó Dorongoson
Katonasírok a Dorongosi erdőben
Tebe-rét
Egy árva nárcisz a réten
A Balla-barlang belseje
A Balla-barlang bejárata. Nem lenne rossz egy pihenőhely a barlang előtt, csak egy pad asztalokkal... 
2014.04.25.
Tegnap este óta esik az eső... Csak délelőtt indulunk egy rövid körre. Garadna, Sebes-víz, Pisztráng tanösvény a Helyi ipari-forráshoz és vissza a Ferenc-forrás felé jelzetlen úton a Garadnába.
Még egy utolsó kép a Sebes-vízről, ami sajnos az esőzések ellenére sem lett vadabb...
Szalamandra a pácban, illetve a vízben. De persze tud úszni, úgy hogy nincs gond
Zöld erdőben jártam... hát igen. Semmilyen utólagos beavatkozás nincs a képen, ez az eredeti szín!
Kunyhók a Helyi ipari-forrásnál. Kár, hogy hagyják tönkremenni őket!
Szólj hozzá

hasznos túra fotók Bükk