2013. jún 01.

Három nap a Bükki vadonban

írta: Sz. Zsolt
Három nap a  Bükki vadonban

2013 május vége

Szeretem a romantikus, elhagyatott, mindentől távol eső erdei-hegyi szálláshelyeket, menedékeket. Az sem baj, ha nem komfortosak. Sőt, ettől eredetibb, hitelesebb, természetközelibb az élmény. Semmi sem adja vissza azt, amikor az ember vödörrel, kannával a kezében elsétál a forráshoz, hogy vizet vigyen a saját maga által meggyújtott tűz mellé, főzni, mosni, fürödni. Sokan ezt tehernek érzik, gondolják, pedig nem az, egyáltalán nem! Mi ezt szeretjük, és éppen ez az ami jobbá tehet egy túrát, nem egy szálloda csillagainak, hanem sokkal inkább az ablakomból, sátramból, vagy a hálózsákomból látható tejút csillagainak száma...

Nos, most éppen egy ilyenforma szállást szereztem, a "Kárpát Egyesület -Eger" jóvoltából.
Helyszín a Bükk hegység, a Pes-kő ház és környéke. Indulás: 2013.05.28, érkezés: 2013.05.30.
Hozzáteszem, megint mosolyogtak ránk az angyalok. Úgy kezdődött, hogy a túra előtti napokban is rengeteg eső volt. Aztán amikor kiértünk a házhoz, két óra múlva jött a jégeső, villámlás, vihar. És aztán hazafelé épphogy visszatértünk Felsőtárkányba, máris zuhogni kezdett, de akkor már a buszon ültünk. Na de kint, amikor túráztunk, nem volt egy csepp se, hát mi ez, ha nem angyali közbenjárás?! És már megint, sokadjára.

De térjünk csak vissza a túrához.

Az útvonal:
Felsőtárkány - Pes-kő ház - Hegyes-kő - Pes-kő - Cserepes-kő - Őr-kő - Őr-kő ház - Pes-kő ház - és természetesen vissza Felsőtárkány.
A három túranapon nagyjából 25 kilométert mentünk, ami nem valami sok, de ha figyelembe vesszük az odafelé még bő 15 kg.-os hátizsákokat, a hosszú kilométereken át emelkedő utakat, és azt, hogy édesapám is velem tartott a maga 79!! évével, úgy gondolom, tőle és vele, mindenképp jó teljesítmény volt ez. És amúgy sem a teljesítményekért megyünk.

A házról még annyit, hogy mivel fokozottan védett terület /Pes-kő!/ közelében van, semmiféle zajkeltés, bulizás, bármiféle természetbe nem illő viselkedés tilos. Időszakosan korlátozhatják is a ház nyitva tartását. A ház befogadóképessége max. 7 fő, ennél nagyobb létszám tartózkodása a területen nem engedélyezett. Vízvételezés a közeli forrásból, fűtés kályhával, világítás gyertyával vagy gázlámpával lehetséges, hiszen áram nincs. Egyébként a fent említett Pes-kőre nem vezet kijelölt út, tehát legálisan nem látogatható. Tavasztól őszig általában zárt terület, amit ellenőriznek is! A déli sziklafal védett madarak fészkelőhelye, ezért fontos, hogy senki se zavarja őket a növekedésben! Jó esetben csak eltanácsolnak a területről, de rosszabb esetben akár meg is büntethetnek!

A kisebb képekre rákattintva nagyban is megnézhetők, illetve az összes teljes képernyősre tehető!!

Útban a ház felé, gyönyörű zöld alagútban
Mindenfelé gombák


A ház egyetlen szobája, háttérben a konyha

Azt hiszem festői hangulatú a ház fekvése

A túra kezdete másnap

Elég meredek!

Remek panoráma nyílik a Hegyes-kő csúcsáról déli és nyugati irányba is

Gombák
A Pes-kő védett sziklafala. Tavasztól őszig zárt terület!


Pes-kői panoráma. Mivel védett madarak költenek errefelé, ebben az időszakban általában tilos ide feljönni. Komolyan mondom, mi még csak nem is beszélgettünk egymással, teljes csendben feljöttünk, 5 perc múlva már ugyanolyan csendben el is osontunk, mint ahogy jöttünk. Véletlenül sem zavartunk meg semmit, még egy ág sem reccsent a lábunk alatt! Aki nem képes így tenni, még véletlenül se jöjjön erre!!

A fater a Pes-kőn. 79 évesen még a csúcson! A távolban Felsőtárkány és Eger látszik.

A Cserepes-kői barlangszállásnál. Sok szép túra emléke köt ide. Sajnos maga a szállás elég ramaty állapotban van

Az Őr-kő sziklája

Kaptató az Őr-kőre

Őr-kői panoráma
 


 


      










Az Őr-kő ház












Gomba család, kicsik és nagyok együtt

Hazafelé még sikerült lekapni egy szalamandrát, mivel még korán volt és persze sötét az erdő, sajnos vakuzni is kellett

Szólj hozzá

hasznos gondolatok túra fotók Bükk